Kiskoromban egy piciny faluban nőttem fel.
A házunk az utca végén állt, utána már csak a mező és az erdő következett. Képzeljétek, amikor kora reggel iskolába indultunk, nem volt ritka, hogy őzeket vagy vadnyulakat láttunk. Talán innen ered az is, hogy amikor a természetben járok, a mai napig mindig figyelek: hátha meglátok valamit. Egy madarat a fák között, egy őzet a távolban vagy egy apró állatot, amely mellett más talán észrevétlenül elsétálna. Gyerekként rengeteget sétáltunk, és akkor még nem is gondoltam bele, mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen pillanatokat élhetek át.
Madárcsicsergésre ébredni
A házunk előtt volt egy kert tele rózsákkal és virágokkal. A közepén állt egy oszlop, ahová Apukám madáretetőket helyezett ki, így sokszor madárcsicsergésre ébredtem. Ahogy most visszagondolok rá, rengeteg tengelic látogatta az etetőket, de cinegék és verebek is rendszeresen érkeztek. És persze otthon sem volt hiány állatokból. Annyi kisállatunk volt, hogy biológiaórán egyszer még az osztály is eljött hozzánk megnézni őket. A szüleink biztosan nem unatkoztak mellettünk, hiszen állandóan vittünk haza valamilyen új „meglepetést”.
Békákat és lepkéket fogtam, májusban pedig alig vártam, hogy szüleimmel és testvéreimmel májusi cserebogarakat keressünk. Egyszer kis vadnyuszikkal állítottunk haza, máskor pedig a szomszédból mentettem egereket egy cipősdobozban. Igaz, mire elmondtam Édesanyámnak, hogy a garázsban vannak, addigra kirágták magukat a dobozból.
Királylány és a többi gyerekkori kedvencem
Édesapámnak régen galambjai voltak. Imádtam nézni őket, és volt közöttük egy kedvenc párom is. Estefelé, amikor a többi galamb már mind beszállt a helyére, ők még kiálltak az ablakba nézelődni és „puszilgatták” egymást. Annyira nyugodt, meghit pillanatok voltak ezek, hogy mindig azt kívántam, hogy én is ilyen párt és szeretnék választani, akivel sok élményt élhetünk át.
Nagyon szerettem mikor kiscsibék keltek ki, kiengedtük őket az udvarra, én pedig rovarokat gyűjtöttem nekik. Egy idő után már annyira megismertek, hogy amint megláttak, rohantak elém, hátha megint hoztam valami finomságot. Volt közöttük egy apróság, fekete tollakkal és fehér pöttyökkel. Őt Királylánynak neveztem el. Amikor felnőtt, sokszor kiengedtem magammal a kertbe, és együtt „szöcskéztünk”. Még most is elmosolyodom, ha eszembe jut, ahogy óvatosan lépkedett mellettem, és velem együtt nézelődött. Tündéri teremtés volt.
Találkozások, amelyeket sosem felejtek el
Ismeritek azt az érzést, amikor sétálsz a kutyusoddal, teljesen kikapcsolsz, élvezed a csendet és a nyugalmat, majd egyszer csak kiugrik előtted egy őz a bokorból? Egy pillanatra csak nézitek egymást: „Hát te meg mit keresel itt?” Aztán olyan gyorsan eltűnik, ahogyan érkezett.
Egyszer a dombtetőn egy egész csapat szarvast vettünk észre. Futottak, valami megijeszthette őket. Hirtelen azonban irányt váltottak, és arra lettünk figyelmesek, hogy egyenesen felénk tartanak. Lefeküdtünk a fűbe, és ámulva néztük, ahogy ezek a csodálatos állatok mindössze néhány méterre futnak el mellettünk. Az ilyen pillanatokat nem lehet elfelejteni.
Szembe nézni egy karvallyal
Végül elmesélem Nektek az egyik legkülönlegesebb élményemet, amit gyerekként átélhettem. Egyik délután kimentem az udvarra. Amikor felnéztem az égre, láttam, hogy a galambok már érkeznek vissza a helyükre. Az egyik éppen leszállni készült, amikor hirtelen megjelent egy karvaly, és elragadta. Egyenesen a házunk mögötti kiserdőbe repült vele. Nagyon kíváncsi voltam erre a madárra, mert olyan gyorsan történt minden, hogy messziről nem is tudtam pontosan, milyen ragadozó madarat láttam. Izgatottan – és bevallom, egy kis félelemmel – elindultam utánuk. Amikor már úgy éreztem, közel lehetek, letérdeltem, és lassan kúszni kezdtem feléjük. Egy bokor mellől kukucskáltam ki.
És akkor pillantottam meg őt. A karvalyt.
Észrevett. Tudta, hogy ott vagyok, mégsem repült el. Büszkén állt a zsákmányán, és folyamatosan körbepillantott. Korábban még soha nem láttam ilyen közelről ragadozó madarat – ráadásul nem állatkertben vagy képen, hanem odakint, a természetben, az ő saját világában. Gyönyörű és tekintélyt parancsoló volt. A karmai félelmetesek voltak, a tekintetében pedig ott volt az a különös vadság, amelyet csak egy vadon élő állat szemében lehet látni. Számomra olyan volt, mintha néhány pillanatra megállt volna az idő. Pedig valójában csak pár percig figyelhettem, mielőtt a zsákmányával együtt továbbrepült. Soha többé nem találkoztam vele. De az a néhány perc örökre velem maradt.
Talán innen ered minden…
Ha ma visszagondolok ezekre az emlékekre, már értem, miért kerül hozzám ennyire közel minden, ami a természethez, az állatokhoz és különösen a madarakhoz kapcsolódik. Talán ezért figyelem őket ma is olyan kíváncsian. És talán ezért szeretek annyira rajzolni is őket.
Egy-egy állatos rajz számomra nem egyszerűen egy szép kép. Benne van mindaz a szeretet és csodálat, amit gyerekkorom óta érzek a természet iránt.
Valahol ezekből az apró gyerekkori pillanatokból született meg az Ölelhető Kincsek világa is.
Neked volt már olyan különleges találkozásod egy madárral vagy más vadon élő állattal, amelyet azóta sem felejtettél el?
Ha még nem, legközelebb, amikor kint jársz a természetben, ne csak az előtted lévő utat figyeld.
- Nézz fel a fákra.
- Tekints a messzeségbe.
- Pillants fel az égre.
Lehet, hogy éppen akkor történik Veled is egy apró csoda.